Egy tiszaújvárosi tűzoltó két és fél éves kisfia, Krisztián egészségesen jött a világra, azonban nyolchónapos korában agyhártyagyulladással kórházba került, majd kómába esett. Mire legyőzte a fertőzést és magához tért, elveszítette a látását, a hallását, a mozgása pedig súlyosan sérült.
Krisztián 2021 januárjában került kórházba erős hányás miatt. Más, különös tünete nem volt, az orvos azt mondta, maradjanak bent még egy napig megfigyelésre, kap infúziót és másnap hazatérhetnek. Másnap reggel fél 6 körül még evett Krisztián, de délelőtt már nem lehetett felébreszteni. Kinyitotta a szemét, de aztán csak aludt és aludt. Akkor derült ki, hogy komolyabb lehet a baj. Az orvosok elvégezték a gerincvíz-csapolást, és kiderült, hogy a kisfiúnak agyhártyagyulladása van. Addig semmi tünet nem utalt erre. Azonnal az intenzív osztályra került, ahol már jelentkeztek az összetéveszthetetlen tünetek. A kezdődő görcsöket gyógyszerekkel tudták féken tartani. Krisztián kómába esett, és négy hétig fel sem ébredt. Ebből két és fél hetet lélegeztetőgépen töltött, így próbálták tehermentesíteni a szervezetét. Amikor levették a gépről, pár nap múlva kezdte nyitni a szemét. Addig minden nap rettegéssel telt, az sem volt biztos, hogy a másnapot megéri. De igazi kis harcos, itt maradt velünk.
Azonban mire a kisfiú magához tért a kómából, elveszítette a látását és a hallását. Az intenzíves orvos már jelezte, hogy valószínűleg nem fog látni, mert nagyon-nagyon rossz a pupilla-reakciója.
Amikor az intenzív után lekerült a belgyógyászatra, édesanyja elkezdett gyanakodni, hogy a hallásával is komoly gondok vannak. 2021 szeptember végén végezték el a hallásvizsgálatot, ahol kiderült, hogy mindkét fülén nagyon nagy mértékű idegi hallásvesztése van. Kapott nagy teljesítményű hallókészülékeket, de az nem segített, annyira kevés maradványhallása maradt Krisztiánnak. Tavaly decemberben sikerült a cochlearis implantátum beültetése, ezzel esélyt kapott, hogy jobb fülére visszakapja a hallását. A napokban viszik Szegedre, ahol megkapja a külső egységet, a készüléket be is kapcsolják. nagyon bizakodnak, hogy ez lesz az igazi, nagy áttörés.
A szülők nem adják fel a reményt. Addig küzdenek, amíg el nem érik, hogy gyermekük minél teljesebb életet élhessen, ez azonban súlyos anyagi terhet ró a családra. A már folyamatban lévő kezelések, fejlesztések mellett keresik a további lehetőségeket is, amelyek segíthetik Krisztiánt a felépülésben.
Most rajtunk a sor, hogy segítsünk. A Supersum Alapítvány és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság idén áprilisban egy jótékonysági futást szervez Tiszaújvárosban. A nevezési díjakból befolyt összegből Krisztián gyógyulását, felépülését támogatjuk. Egy kisfiút, aki még túl fiatal ahhoz, hogy ilyen nehézségekkel kelljen megküzdenie…
Fuss velünk, fuss Krisztiánért! Bővebb információk hamarosan.
Aki anyagilag szeretné támogatni a kis harcost, az megteheti alapítványunk számlaszámán keresztül:
Supersum Alapítvány
K&H BANK
Bankszámlaszám: 10402764-50526972-78881008
IBAN: HU72 10402764-50526972-78881008
Swift kód: OKHB HUHB
Közlemény: KRISZTIÁN