Barion Pixel

Adományvásár

hétfő, szerda: 8:00-17:00
szombat: 8:00-12:00
Miskolc, Jókai út 13-15.

Adományok átvétele

szerda: 12-16
Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 33/b
hétfő, szerda: 8-17 szombat: 8-12
Miskolc, Fazekas u. 9.

A Kárpátok Alapítvány és a LEGO Csoport nagylelkű adományának célja, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek örömhöz jussanak, és játék közben kibontakoztathassák kreativitásukat.

Ezen a héten ismét útnak indult a Supersum csapata – ezúttal Ladányi Rolanddal, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetőjével közösen. Az ő segítségével választottuk ki azokat a településeket és iskolákat, ahová a LEGO játékok kerültek. Volt olyan hely, ahol még soha nem járt alapítványunk önkéntes csapata – annál meghatóbb volt átélni a fogadtatást.

Boldogkőváralja, Emőd, Abaújszántó, Monok, Hejőpapi és Igrici általános iskolás diákjai kapták meg azt az 1100 LEGO szettet, amely minden megtett kilométert megért. Az a mosoly és lelkesedés, ami a gyerekek arcán tükröződött, leírhatatlan élmény volt számunkra.

Hálás köszönet a települések és intézmények vezetőinek, a pedagógusoknak és a szülőknek is, akik azon az estén nem a házi feladat mellé ültek le a gyerekekkel, hanem közös játékba kezdtek.

A szállítást ezúttal is a Toyota Balogh biztosította – köszönjük a támogatást!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.