Barion Pixel

Adományvásár és átvétel

hétfő, szerda, szombat: 8.00-12.00
Miskolc, Fazekas utca 9-11.

Adományok átvétele

szerda: 12.00-16.00
Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 33/b

Egy bánhorváti család kért tőlünk segítséget súlyos szívbetegséggel született kisfiuk terápiás eszközének megvásárlásához.

A medencés, egyébként nagyon klassz szülés utáni pillanatokban derült ki, hogy baj van. A babának cianotikus, kékes-szürkés színe volt, ami a szívbeteg babák jellegzetessége, és a szaturáció is nagyon alacsony volt, így negyed órával a szülést követően már mentő jött érte. A terhesség alatt semmi olyasmi nem merült fel, ami miatt aggódni kellett volna, vagy ami miatt esetleg el kellett volna vinni részletes magzati szívultrahangra.

Vencel mindössze 11 hónapos, de már közel 8 hónapot töltött kórházban, mert súlyos szívfejlődési rendellenességgel született. A magzati vérkeringés miatt a szívműködése teljesen normális volt. Alacsony volt a véroxigénszintje is, úgyhogy a szülés után pár perccel mentő jött értünk, és az egri kórházba szállított minket. Vencelt onnan még este átvitték Debrecenbe, ott állapították meg, hogy egy nagyértranszpozíció nevezetű szívfejlődési rendellenessége van. Mindössze 11 napos volt, amikor a fővárosi Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetbe szállították, és másnap életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

Ez sajnos komplikáltra sikerült és hosszúra nyúlt, a beavatkozás közben vérzéses komplikáció lépett fel. Még fájdalmasabb volt, hogy utána nem biztattak minket túl sok jóval. Vencit újra kellett éleszteni, a veséi is leálltak. Úgy tűnt, hogy a kisfiunk nem marad velünk. A komplikált beavatkozás után azonban nagyon nehezen tudta magát összeszedni. A kisfiú azóta túl van három nyitott szívműtéten. Volt két rekeszműtétje is, mert a rekeszizma lebénult az első életmentő műtét során.

Venci mozgása most kezdett el fejlődni, már hasra tud fordulni. Kapott itthoni lélegeztetőgépet is, ami alvás közben segíti a légzését. A bénult rekeszizma miatt ugyanis nem tökéletes a légzése, elképesztően szapora. Emiatt nagyon sok kalóriát éget el, és hamar elfárad. Ez is visszavetette a mozgásfejlődését és a súlygyarapodását. Most 6700 gramm, tehát korához képest picike, de most már elkezdett hízni.

Jelenleg a legnagyobb problémánk, hogy a kisfiú jobb szívkamrája nagyon rossz állapotban van. Ennek az az oka, hogy két tüdőági szűkülete is van, és amíg az nincs megoldva, addig a jobb kamrának rendkívüli erővel kell pumpálnia. Ez azonban szívelégtelenséghez vezethet. Venci új szívbillentyűt is kapott, ami sokat javított a szíve állapotán, így nyert egy kis időt addig, amíg az orvosok megpróbálják katéteres eljárással bővíteni a szűk jobb és bal ágat.

Az elmúlt 9 hónapban Renáta és Vencel mindössze négy alkalommal voltak otthon, összességében maximum hat hetet, a többi időt vagy a Bethesda Gyermekkórházban vagy a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben töltötték. Vencelnek csak olyan tápszer jó, amit nem támogat az állam, betegsége nagyjából mindezekkel együtt havi 150- 200 ezer plusz kiadást jelent a szülőknek, de van még egy 10 és egy 4 éves kisfiuk is.

Szeretnének vásárolni Vencelnek egy úgynevezett Bemer-matracot, ami egy érterápiás eszköz, de sajnos 1,5 millió forintba kerül.

A Supersum Alapítvány gyűjtést indít Vencel kezeléséhez szükséges eszköz megvásárlására.

Az alábbi elkülönített számlára várjuk az adományokat:

Supersum Alapítvány

K&H BANK 10402764-50526972-78881015

IBAN : HU77 10402764-50526972-78881015,

Swift kód: OKHBHUHB.

Közlemény: Vencel

Hálásan köszönünk minden adományt!