Barion Pixel

Adományvásár és átvétel

hétfő, szerda, szombat: 8.00-12.00
Miskolc, Fazekas utca 9-11.

Adományok átvétele

szerda: 12.00-16.00
Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 33/b

Supersum jótékonysági összefogás

Egy rendhagyó rendezvénysorozattal készülünk idén tavasszal, ami a Supersum Jótékonysági Összefogás nevet kapta. Három jótékonysági koncertet és egy jótékonysági futást szervezünk, melyek teljes bevételéből a miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Onko-Haematológiai és Csontvelő Transzplantációs osztálynak szeretnénk segíteni két eszköz megvásárlásával – egy őssejt fagyasztó szekrényre, valamint egy Laminár boxra van most leginkább szükségük, – melyeknek költsége közel 10.000.000 forint.

Szentendre-Miskolc jótékonysági séta

Németi Gergő miskolci tűzoltó százados és két társa, Krenyácz Zsolt és Szabó Árpád egy közel négy napos jótékonysági sétát szervez, amelynek célja 500 000 forint összegyűjtése a miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Onko-Haematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztályának támogatására.

RAJT: 2025. április 3. kora délután Szentendréről

CÉL: 2025. április 6. délelőtti órákban a miskolci Tűzoltóság Dózsa György úti parancsnokságára

Supersum Közhasznú Alapítvány
K&H BANK 10402764-50526972-78881022
IBAN : HU82 10402764-50526972-78881022
Swift kód OKHBHUHB
Közlemény: Gergő séta

VII. Supersum Jótékonysági futás

A jótékonysági összefogás egyik rendezvénye lesz a VII. Supersum Jótékonysági futás. Ezúttal is a Szent István tér lesz a helyszín.

IDŐPONT: 2025. április 12. 10 óra

RAJT és CÉL: Miskolc, Szent István tér

TÁV: 1500 méter

ÚTVONAL: Szent István tér – Széchenyi út – Kazinczy út – Hősök tere – Kelemen Didák utca – Deák Ferenc tér – Palóczy utca – Városház tér

NEVEZÉSI DÍJ: 2000 Ft

Nevezni háromféle módon lehet:

Supersum Közhasznú Alapítvány
K&H BANK 10402764-50526972-78881022
IBAN : HU82 10402764-50526972-78881022
Swift kód OKHBHUHB
Közlemény: gyermekekért

A távot teljesítők karszalagjuk felmutatásával tombolasorsoláson vesznek részt.

Csiribiri és Bobó koncertek

A Csiribiri Zenekar és Bobó két fergeteges koncerttel készül a gyerekeknek. A Nívódíjas Csiribiri Együttes hosszú évek óta szórakoztatja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Előadásuk vidám, vicces, bohókás jelenetekkel tarkított, zenés interaktív műsor, melynek során ismert óvodás- és iskolás dalok,
de főként saját szerzemények hangoznak el. Az együttes zenészei ezen alkalommal is, nívós, magas színvonalú játékukkal varázsolják el majd a jelenlévő kisközönséget!

IDŐPONT: 2025. április 14. 10 és 14 óra

HELYSZÍN: Művészetek Háza (Miskolc, Rákóczi utca 5.)

JEGYÁR:  1000 Ft

JEGYVÁSÁRLÁS: az óvodákban és iskolákban az intézményvezetőknél lehet jegyet váltani

László Evelin koncert

László Evelin miskolci énekesnő, dalszerző, dalszövegíró. A Dal 2024 című műsorban képviselte szülővárosát, melyet a Borsod megyeiek hathatós közreműködésével végül  meg is nyert. Nyereménye, hogy egy 8 dalos albumot készíthetett a világhírű berlini Hansa Studióban, melyből most ízelítőt hoz haza zenekarával.

Evelin hisz abban, hogy a zene hatalmas erejének és szenvedélyének fúziójával inspirálhatja az embereket, hogy dalaival reményt és örömöt hozhat a hallgatói életébe. Számára a zene nem csak szórakozás, hanem egy eszköz a lélek gyógyítására és a közösség építésére.

Ezért is csatlakozott nagy örömmel a Supersum által szervezett jótékonysági összefogáshoz, hogy zenekarával és művészetükkel támogatásukat fejezzék ki a rászoruló gyermeknek.

IDŐPONT: 2025. április 14. 19 óra

HELYSZÍN: Művészetek Háza (Miskolc, Rákóczi utca 5.)

JEGYÁR:  3000 Ft

JEGYVÁSÁRLÁS: https://www.tixa.hu/laszloevelin-MUHA-SUPERSUM

Minden további felajánlást hálásan fogadunk a az alapítványon keresztül:

SUPERSUM KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY
K&H Bank 10402764-50526972-78881022
IBAN: HU82 10402764-50526972-78881022
SWIFT: OKHBHUHB
Közlemény: gyermekekért

Korábbi jótékonysági futásaink beszámolói:

VI. Supersum Jótékonysági futás Miráért

V. Supersum Jótékonysági futás Zojáért

IV. Supersum Jótékonysági futás Zentéért

III. Supersum Jótékonysági futás Krisztiánért

II. Supersum Jótékonysági futás Jankáért

I. Supersum Jótékonysági futás Annáért

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.